Genesis I./o.

Lelkünk létezése. Szólít a tudat.
felelj a kérdésre, mikor sütötte utoljára
a nap az arcodat?

Emlékszel?
S arra emlékszel, mikor
ide vezettelek be?
Kézenfogva.
Ma már üveglapnyi távolság
tenyereink közt.
Épphogy megismertél.

Fáklya gyúlik a sötétben
Így, hogy megérkeztél
És örülök annak is,
hogy emlékszel honnan jöttél.

Emlékszel?
Karod körém fogva ölemben ültél
Mellettem a padkán.

Mikor minden elhagy tán
az este,
Eltévedt, kósza emlékképek
téged keresve szakítanak
a csillagokkal az égen.
A köd miatt nem látom őket,
Volt, hogy kést fogtál...
De ezért mást büntet.

Valaki.

Kicsoda? - Rejtély.

Talán eltévedtél? Szemben Én -
jobbodon és balodon a
züll változás
Nem állapot, amiben vagyok,
Ha hagyok pár lapot az asztalon
reggelre úgyis tele lesz...

Télnek dele lesz, érdek; fene esz...
Hiteltelen kereszt a nyakban.

Emlékszel? ugyanott, ugyanígy
elfogyott a gyanúd... ártatlan képben
meg már nem kérek belőled.
Áttértem más fának gyümölcsére,
Ha nem bírod, hát üvölts végre,
ha fojtani úgysem tudsz...

Te, minden jónak elrontója,
Hitványságod pótolja végtagjaid...
Kígyó, a paradicsomban! Ádám szól.
Maradhatsz. Nyugodtan,
csak,
Takarodj az Évámtól...

Ismét vakon.

Elszalasztott alkalom
mély sebek az alkaron,
minden jó látszólagos
Éjjelek ázott párnámon.

Nincs álom többé,
Hirtelen vált köddé
Szublimált tested,
nem közömbös levegővé.

Úgy szívnám magamba
Létem töltse, gyógyítsa
Nyitott szemmel tévedek-
el saját utcámba'

Kevés a bocsánatkérés
Kiérdemelt szenvedés -
Ellent nem mondok.
Most oktalan a feleselés.

Mennyi sor, mind Te vagy
Mintha elhagynám önmagad
Olyan az érzés.
Magamra szakítom a falat.

Nyomasztó ébrenlét,
heverek szerteszét
Hogy szabaduljak;
Magamtól szeretnék.

Ezer csókod idézem,
Szerető, s hiszékeny.
Egyetlen voltam,
Miért fogom rád fegyverem?

Azt kapok, mit érdemlek
Mellettem nincsenek érdemek
Tudom, rájöttem;
Százszor rosszabbat kérek

Egyenes tartás, hajtott fej
Hosszú hajad takart el
Hogy élveztem...
Eldobtam tettel.

Talán van, ki érti gondom
Hogy csak a fájdalom
segíthet rajtam. -
Minden hibám vállalom.

Gyors ítéleted kérem
Nem számít, csak elérjem
A múltban magam,
s ütném, ahol érem.

Szertefoszlik minden, várom
Lelkem ördögnek kínálom
Tégy érte bármit.
Árát minden kínnal kiállom.

Megszeppent, üres, bűvös
Szobámban remegő, hűvös
Izzadt a takaró
Hisz valami üldöz.

Célba ér, csendesen
más módját nem keresem,
Változni kell, nehéz
De tudom, mit kell tennem

Csendben választ kérek -
Csendben reményt remélek
Bárcsak tudnám, hogyan
törölhetnék minden könycseppet

Szakad a szí -
Nem lehet, hogy más hív
A toll nyomot hagy,
De nem átír.

-Hogy vagy? -Hogy lennék.
Ez már ócska kellék
Minden kívánság:
bárcsak kellenék.

Nem kell a tavasz,
Se nyár, csak a ravasz
tél, tapadjon rám,
mint fájó sebtapasz.

Nem ölelnék mást,
Nincs elég megbánás,
Amit valaha mutatnék. -
Több a rád vágyás.

Túl egyszerű, és talányos,
Magányos a város
minden utcája,
ha járom olyan káros.

Már nincs miről álmodni
Te voltál, aki
Töltötte ébren életem
történhetett bármi.

Hóvirág a tavaszban,
aprón, halkan
hozzád érnék eztán,
Rejtekem vagy, ha baj van.

Kérlek ezután légy
egybevágó egyenesemként
Miképp bújunk egymásban
A hold két feleként.

Sírig tartasz fogva
Rabságom tartva
Mosolygok reád.
Nem mosolyogva magamra

Menjen hát, várok
Törjön százezer átok
Nem félek - eléggé.
De én, itt. Maradok.




Főbe lövetés

I.

Néma csend
Süket fülembe kiabál
Beléd életet teremt
Halkan továbbáll
Szemben üvölt a park
Üvölt minden fájdalmában
- Az ősz nem akart
Maradni tovább e világban

Tébolyodott  tükörképek.
Semleges érzés.
Csak egy szeg a falban
Már nem tart semmit - hasztalan

Úgy végigsimítanám arcát.
A tél, mély sötét mosolygödrében
félkómásan
Alattomos vigyorát
felismerem.

Kiszakított szív, amit lenyeltél
Egy utolsó lépés
-
Fénylő sebek.
Mikor költselek?
Álomvilágban felejtő
fejed alatt temető
Kelj fel! kelj fel.
ne kelljen mondani ezeregyszer

II.

Kezeket fel!
Megérkezett a December
Ne fordítsd el
kócos arcodat

Kristály szív.
Fagyott szív.
Hív az alkony
Alkudozik az éjfél
Hazug a reggel
Van egy üres térfél ágyamban
miattad.
Tégy félre mindent,
Mit félretettél.

Fél élettel sem tettél értem
Az enyém benned él.
Épp hogy belefér.
Félmosolygós tél.

tető

Képletes nemlegesség
Kérlek, ne szólíts a nevemen
Nem érdemlem.
Kívül rendben,
belül ég.
Eső után derült ég,
kit érdekel?

Nem hat rád már semmi
külsőség, kivonat
A függőség hívogat,
Ne válaszolj szavakra,
Várok magamra
Hogy magamhoz térjen

Kint a padon, a téren
A hóban, a télben
Benne a szóban
Benne a vérben.

Bennem.
Te.
Bennem.

Fejlemény

Az égre nézek
Most másképp dobban
- a lábam nem ér le

A fény a szemekben
Nem csillan
A fényben az arany
Sem ér annyit.

Fakul
A föld színe meg beszakad
Az elméd semmire se' képes
Ami kijön
Az bennmarad

Nézz a gömbbe
Csókolj vissza!
Adod az időt
- Az ittlét titka

A kezedből
A kezemre pattantva
Visszakerül a föld alá

-
-
----
-.

Falnak támasztva

Szúr a szemed ott szemben
számat tátom
A padon nyújtom kezem
kezedben találom

Pedig itt sem voltál.

Elbújtál, bámultál
Én bőröm érezlek
Átverni nem tudtál
Így csináltál helyet

Magadnak.

Üdv nálam! 
            Most add vissza, amit én adtam.

Parton

I. / III.     Mintha lépteket hallanék
                A világítótorony kacsingat
                A víz zavaros
                Nagy port kavarnék
                Az éjszaka már alig hat
                Fejem nem álmos

II. / III.   Csak szél fújta útját keresztül
                Elsuhant nesztelen - szemtelenül
                Már csak a nyugalom várhat

III. / III. Itt ott, igen, ott a hagyma héja
               Hiszen ez a változás évszaka
               Ne félj, nem csak kár hat rád



           

Magamnak háttal

Bár előre haladtam
Mégis egy helyben vagyok
Titkon rád bámulok
Két szék menedékéből
A földön fekve.

Néma zaj zavar
Választ várok a kérdésekre
Már visszhang sem felelne
De én naivan várok rá;
Érzelmeim valaki kölcsönvette...

Madarat látok talán?
Itt lent tehetetlenül...
Pedig Ő szemben ül
az én feleleteimmel,
Mégis elkerül.

Én miért kerültem ide?
Néma hanyatlás ez
Senki sem fél, hogy engem elveszt.
Marad a fulladás.
Mélyen önmagamba.


Vonaton kutatva

A fény a porszemekkel játszik
Sapkám az ablakon lóg
Szemben a gitáros alszik
Kocsink hangosan robog
Bár én nem hallok semmit
A kalauz valami késésről morog
100 perc végülis nem számít
Gyomrom még éppen korog

Nem fontos az otthon melege
A nap úgyis lángol bőrömön
Az álmos társak arcukat temetve
Alszanak tömött bőröndökön

Kinek lesz először elege?
Kinek lesz rágyújtani öröm?
Ne félj, nem vagyunk messze
Az út idejét nyugodtan leülöm

Teljesen magamba feledkezve
Ezegyszer a világot eltűröm
Most jó itt lenni benne
Nem törik bele körmöm
A véget nem érő erőlködésbe
Hogy mindenkinek feltűnjön;
Nem vagyok félő embere
a jövőnek, mi elém jön
az állomáson fogát hegyezve.
Nem hagyom, hogy széttörjön
Most készülök az eljövetelre
A titok zárját feltöröm
Magam fel sem ismerve --

A festményt feketével leöntöm....

Én élvezem.
A vonaton magamban kutatást.

Tud oda

Miért látlak téged mindenkiben?
Így hozzád szól újra versem
Tudom, mondtad, enyém vagy,
de nem itt
Kérlek elevenítsük fel az ideit
és váljunk rabjává
egymásnak!

Lesz majd egy másnap,
mikor tényleg te leszel az
De onnantól nem lenne más
reggel...

Életem feltöltődne 
egy édes heggel bőrömön
szívesen hordoználak!

Csak figyelj,
most az egyszer!
Ez nem a végszó
Barátkozz meg ezzel!

Üdvözöljük -

Felkészülés, kilövés
egy másik helyre,
ahol nincs fény.

Ott a város a forrás,
Itt mindenki kortárs,
Itt a tüdőszűrő lépcsőjén
Töltik a cigit.
A szlengeket légcsövükön
fújják a tinik

Itt mindenki haver,
Itt a másik keze
úgy vár,
hogy nem bánt,
csak segít vele.

Álom rohadás -
Álló rohanás ezért
a való fogad ás
egy lyukat a fejedben
Ezért lehetsz tehetetlen

Semmi másért.
Semmi másért.

Senki már sírt
Senki másol,
Mert nincs kinek
Itt te vagy, egymagad!

Itt idegen nyelven nem
beszélsz, mert nincs
rá szükséged.
Itt csak legendákból
sem ismerik az
ügyvédeket.

Üdv néked,
Látom élnéd képzelet
völgyemet.



- Ugyanis ez a hely neve
A ruháid magadra varrod
ha kellene,
úgy szabódik minden ember
jelleme egyre

Nem kell hosszan számolni,
hogy rájöjj erre.