A kép csak illusztráció

Látod a képeket, látod, amit írok. Én a képekkel csak a hátteret adom. Neked kell megtöltened a teret. Én csak egy gondolat magját vetem el a fejedben, és te tapasztalod, hogyan csírázik. Felfogod? Érted? következtetés...? csupán saját dolgaimat vetem ide, de magadra ismersz, mert ez csak egy vázlat. Húzd ki a vonalakad saját tetszésed szerint . segítek. nem. én nem segítek, csak te hiszed azt. csak te képzeled bele a képembe a saját dolgaidat. Tedd is azt! ez a lényeg! Ezért csinálom!...

Ébredés II.

Már az ébredés pillanatában eldől az egész napod hangulata. Számít, hogy mosolyog-e rád az, akit először meglátsz, hogyan kelsz fel, és igen, számít, melyik lábadat teszed le a földre.
Számít az is, hogy miután kikeltél, puha szőnyegen lépkedsz mezítláb, vagy hideg kövön, parkettán...
A gyökere számít a dolgoknak, az számít, hogyan ülteted el. Mert ha mosolyogva vetsz el egy magot, akármilyen úton nő is ki az a fa, nyáron, mikor szépen virágzik boldog lesz.
Persze vannak hullámvölgyek, vannak viharok, melyek megtépik a szép lombkoronát, és vannak száraz időszakok, mikor csak a halál a menekvés. hát ne legyen az, mert minden szárazság után esik az eső, minden fagyos időnek a meleg vet véget, és minden ami most rossz, azt biztosan egy jó váltja fel! Gondolj erre!

egy fura nap világít az égen...

... már egy ideje. Élvezem, ahogy égeti a bőrömet, ahogy a sugarai simogatnak, az életem fénypontjaként. Csodálatos érzés. Semmi sem elérhetetlen, nincs lehetetlen, és megtanultam, nem adhatom fel. És tanítom nektek is: mert aki feladja, az önmagáról mondja el, hogy vesztes, s nem kíván tovább próbálkozni. de aki veszít az összeszedheti magát, és újra küzdhet, és lehet ő a győztes...
Az álmok pörögnek, kezdem magam megismerni. Csak az agyam kalandozna már a tanulás felé... bár ez nem fog sikerülni...
keverednek a képkockák, de így is látom bennük, amit kiraknak míg rendben, sorban állnak. ehhez érzék kell... és kezd élesedni ez az érzék. szép napok várnak rám, csak az időjárás ne legyen ellenem!

És te? Te mit csinálsz itt? Miért olvasod ezt?! Kérdezz, mert én más szemmel látom a dolgokat. Más szavakkal érem el azt, amit mások könyvekkel, regényekkel, kötetekkel akarnak megtanítani... csak bízz bennem, s nézz a szemembe! ezt a lakatot senki sem nyitja ki bennem, és te döntesz, mikor zárod le...

kezdjük el

álmok. téged nem foglalkoztatnak? szerinted nem az álmok a legcsodálatosabb, legrejtélyesebb, legijesztőbb, és sorolhatnám a leges jelzőket erre a csodálatos.... mi is ez...?

épp ezért szép. fogalmunk sincs mi ez, és mégis vágyunk rá, akarjuk, pedig a töredékét sem kapjuk, sőt, meg sem marad bennünk... csak egy része. Tudatos Álom. ki kell próbálnom. eddig egyszer voltam képes irányítani álmomat. egyszer építettem magamnak világot, egyszer kívántam a kezembe pisztolyt, és egyszer nem egy zuhanás utáni puffanásra keltem... feleszméltem... emberfeletti volt.

elkezdem hát. Tudatos Álom. 1. hét.

menedékem

Te több vagy mint szerelem. te több vagy a legfontosabbnál.
Te vagy a menedékem.
Ráébredtem, mennyire undorító a világ, csak akkor válik szebbé, ha veled vagyok, és mikor csókolsz, becsukom a szemem, hogy ne is lássam a világot, mert az elrontana mindent, azt a szép pillanatot, és csak én legyek és te...
Ekkor te vagy a mindenem.

El szeretnék tűnni veled oda, ahol minden szép, és semmi sincs már elrontva... hozzád akarok érni, melletted akarok feküdni, és puszilni akarlak anélkül hogy lehunynám a szemeimet...

néma üvöltés

Bennem egy néma üvöltés bujt el
Nem hagyja abba mégsincs hangja.
Belülről égeti egész testem
Nem tudom kieereszteni sehogy sem.
Izgalomtól izmaim izgágán remegnek
Nem tudok parancsolni eltévedt elmémnek
Mi csitítani próbálja az üvöltést idebenn
Tudatlanság társul tehetetlen bennem.

remegő rettegés

remegek. eltölt, eltelít, bennem tombol, és néha kitör, néha legyőz minden jót, pozitívat bennem, és előjön. Félek, hogy elveszítem. újra. Kétségbe vagyok esve, és sajnos minden apróságot felveszek magamra... nem tudom mi van velem. mintha más ember lennék, és ez nem tetszik. gyenge vagyok, nagyon gyenge.

csak most vettem észre...

...csend van... megint..
vége. elállt.. ennyi... csak még pár csepp koppanása kínoz itt legbelül, de már kezdek felmelegedni. a lelkem már a helyén van, hazatért. nyugalom.
már a helyén van, hazatért. segít, ha kell, kimenekít, hisz minden madárnak kell más más madár. kiken segít, kiknek tollát adja, kiktől elvesz, kitép, és a földre rántja... ha azt kívánja kedve, vagy inkább ösztöne.

van hogy a nehéz repüléskor támaszt nyújt, vagy éppen elsuhan melletted, és kinevet...
nem én irányítom... az ösztöne, a madaramnak... az ösztöneim...
nem engedem el, most szükség van a madaramra. tudom, hogy a helyén kell lenni, és nem bízhatom a véletlenekre... nem engedhetem el újra, mert újra vihar kél, és megint fázva, remegve kelek fel álmomból. pedig úgy elengedném, mint múlt éjjel, hogy mosolyogva ébredhessek..
nem. nem tehetem. ez túl nagy kockázat... túl nagy felelősség!

vihar előtt...

csend. sötét.
Az ablakon, ahol mindig beszűrődik a tompa fény, most nincs más, mint hideg, kék semmi.
Nem merek ránézni.
csend. sötét
már csikorogtatom a fogaimat, már kaparom a körmeimmel a térdemen a bőrt, már érzem, hogy a rettegéstől remeg a kezem.
koppanás.
nem bújhatok előle; koppanás.
előbb dörög, majd elkezd esni az eső. nem tudok elbújni... nem tudok. Lehet, hogy rám nem esik, de a madaramat bántja. épp hazatér, éppen kémleli csodálja az emlékeim helyszínét, éppen kikapcsolt engem, és távolról üzen az elmémbe! most haza kell jönnie, és míg nem ér haza, én üres vagyok. én vagyok maga az üresség, üveg tekintettel, vörösre kapart térdekkel, remegő, zsibbadó tagokkal. túl szép volt a mai nap ahhoz, hogy ez történjen most. de el kellett küldenem őt, hogy felidézhessem magamban a szépet, és mindenben van veszély. most elázik a madaram. - viharverte, kócos, meggyepált.- így tér haza hozzám... így költözik belém... hidegen... és én nem tudom felmelegíteni, hisz ő diktál, míg ittvan...

a sötétben jobban látok

ez most rólam szól. arról, hogy a sötétben jobban látok. arról, hogy 2 perc, és minden él, perem, a tárgyak széle, körvonala látszódik a sötétben. Mint a macska.

Tudod mi látszik még a sötétben? Amit csak sötétben láthatsz? Az emberek 'aurája'.
Igen, igen, bolond vagyok, és nevetsz. De mikor körbeülsz egy társasággal, a sötétben beszélni (A föld órája alatt) akkor nem csak a lelketek nyílik meg... ha jól figyelsz, megláthatod kinek milyen az aurája!
Fekete-fehér. ennyi. Csak nézek körbe, mindenkit bámulok a sötétben, a körvonalakat, és nézem, hogy szürke, vagy fekete... hogy csillog-e.

Lehet látni, ki bújik falak mögé, és ki nem. ahogy korábban is írtam, itt 
nem nehéz beletanulni ebbe, csak légy emberismerő. Olvass a szemekből! Ne arra figyeld, amit mondanak, hanem ahogy mondják, hanem amit a szem mond, és a mozdulatok... és ne a szavakat figyeld, hanem a hangokat, amiket hallasz. 

csend van, elvesztél.

Mikor feleszméltem, csak a takaróm ölelt
Nem voltál ott, ki mindíg velem kelt
Nem éreztem bőröd érintését az enyémen
S ébredésem után rámtört a félelem

Körbenéztem, apró csillagok fénye az égen
Segítettek nekem, hogy utad követhessem
S a környékről lassan sötét utcákba vezetett
Megláttam, ahogy a holdfénye körbe öleli testedet

Melléd léptem, de te csak szótalnul bámultál
Füledbe súgtam: összetörtem, erre vártál?

Rám nézett, szeme nem beszélt, ahogy szokott
Ő ugyanezt mondta, remegő hangon; zokogott

S ahogy két lélek, mikor szólni nem tud
Csupán gondolatuk érintésre egymásba fut
Minden szó jelentéktelenné válik mostmár
Egy csók többet mond minden gondolatuknál

Egy csók, de órás, de végtelen az érzés benne
Utána nem marad más, csak két tiszta elme
Még nincsenek szavak, ők csak várnak egymásra
Csak olvasnék a szeméből, hogyha végre hagyja