Főbe lövetés

I.

Néma csend
Süket fülembe kiabál
Beléd életet teremt
Halkan továbbáll
Szemben üvölt a park
Üvölt minden fájdalmában
- Az ősz nem akart
Maradni tovább e világban

Tébolyodott  tükörképek.
Semleges érzés.
Csak egy szeg a falban
Már nem tart semmit - hasztalan

Úgy végigsimítanám arcát.
A tél, mély sötét mosolygödrében
félkómásan
Alattomos vigyorát
felismerem.

Kiszakított szív, amit lenyeltél
Egy utolsó lépés
-
Fénylő sebek.
Mikor költselek?
Álomvilágban felejtő
fejed alatt temető
Kelj fel! kelj fel.
ne kelljen mondani ezeregyszer

II.

Kezeket fel!
Megérkezett a December
Ne fordítsd el
kócos arcodat

Kristály szív.
Fagyott szív.
Hív az alkony
Alkudozik az éjfél
Hazug a reggel
Van egy üres térfél ágyamban
miattad.
Tégy félre mindent,
Mit félretettél.

Fél élettel sem tettél értem
Az enyém benned él.
Épp hogy belefér.
Félmosolygós tél.

tető

Képletes nemlegesség
Kérlek, ne szólíts a nevemen
Nem érdemlem.
Kívül rendben,
belül ég.
Eső után derült ég,
kit érdekel?

Nem hat rád már semmi
külsőség, kivonat
A függőség hívogat,
Ne válaszolj szavakra,
Várok magamra
Hogy magamhoz térjen

Kint a padon, a téren
A hóban, a télben
Benne a szóban
Benne a vérben.

Bennem.
Te.
Bennem.

Fejlemény

Az égre nézek
Most másképp dobban
- a lábam nem ér le

A fény a szemekben
Nem csillan
A fényben az arany
Sem ér annyit.

Fakul
A föld színe meg beszakad
Az elméd semmire se' képes
Ami kijön
Az bennmarad

Nézz a gömbbe
Csókolj vissza!
Adod az időt
- Az ittlét titka

A kezedből
A kezemre pattantva
Visszakerül a föld alá

-
-
----
-.

Falnak támasztva

Szúr a szemed ott szemben
számat tátom
A padon nyújtom kezem
kezedben találom

Pedig itt sem voltál.

Elbújtál, bámultál
Én bőröm érezlek
Átverni nem tudtál
Így csináltál helyet

Magadnak.

Üdv nálam! 

            Most add vissza, amit én adtam.

Parton

I. / III.     Mintha lépteket hallanék
                A világítótorony kacsingat
                A víz zavaros
                Nagy port kavarnék
                Az éjszaka már alig hat
                Fejem nem álmos

II. / III.   Csak szél fújta útját keresztül
                Elsuhant nesztelen - szemtelenül
                Már csak a nyugalom várhat

III. / III. Itt ott, igen, ott a hagyma héja
               Hiszen ez a változás évszaka
               Ne félj, nem csak kár hat rád



           

Magamnak háttal

Bár előre haladtam
Mégis egy helyben vagyok
Titkon rád bámulok
Két szék menedékéből
A földön fekve.

Néma zaj zavar
Választ várok a kérdésekre
Már visszhang sem felelne
De én naivan várok rá;
Érzelmeim valaki kölcsönvette...

Madarat látok talán?
Itt lent tehetetlenül...
Pedig Ő szemben ül
az én feleleteimmel,
Mégis elkerül.

Én miért kerültem ide?
Néma hanyatlás ez
Senki sem fél, hogy engem elveszt.
Marad a fulladás.
Mélyen önmagamba.

Vonaton kutatva

A fény a porszemekkel játszik
Sapkám az ablakon lóg
Szemben a gitáros alszik
Kocsink hangosan robog
Bár én nem hallok semmit
A kalauz valami késésről morog
100 perc végülis nem számít
Gyomrom még éppen korog

Nem fontos az otthon melege
A nap úgyis lángol bőrömön
Az álmos társak arcukat temetve
Alszanak tömött bőröndökön

Kinek lesz először elege?
Kinek lesz rágyújtani öröm?
Ne félj, nem vagyunk messze
Az út idejét nyugodtan leülöm

Teljesen magamba feledkezve
Ezegyszer a világot eltűröm
Most jó itt lenni benne
Nem törik bele körmöm
A véget nem érő erőlködésbe
Hogy mindenkinek feltűnjön;
Nem vagyok félő embere
a jövőnek, mi elém jön
az állomáson fogát hegyezve.
Nem hagyom, hogy széttörjön
Most készülök az eljövetelre
A titok zárját feltöröm
Magam fel sem ismerve --

A festményt feketével leöntöm....

Én élvezem.
A vonaton magamban kutatást.

Tud oda

Miért látlak téged mindenkiben?

Így hozzád szól újra versem

Tudom, mondtad, enyém vagy,

de nem itt

Kérlek elevenítsük fel az ideit

és váljunk rabjává

egymásnak!

Lesz majd egy másnap,

mikor tényleg te leszel az

De onnantól nem lenne más

reggel...

Életem feltöltődne 

egy édes heggel bőrömön

szívesen hordoználak!

Csak figyelj,

most az egyszer!

Ez nem a végszó

Barátkozz meg ezzel!

Üdvözöljük -

Felkészülés, kilövés
egy másik helyre,
ahol nincs fény.

Ott a város a forrás,
Itt mindenki kortárs,
Itt a tüdőszűrő lépcsőjén
Töltik a cigit.
A szlengeket légcsövükön
fújják a tinik

Itt mindenki haver,
Itt a másik keze
úgy vár,
hogy nem bánt,
csak segít vele.

Álom rohadás -
Álló rohanás ezért
a való fogad ás
egy lyukat a fejedben
Ezért lehetsz tehetetlen

Semmi másért.
Semmi másért.

Senki már sírt
Senki másol,
Mert nincs kinek
Itt te vagy, egymagad!

Itt idegen nyelven nem
beszélsz, mert nincs
rá szükséged.
Itt csak legendákból
sem ismerik az
ügyvédeket.

Üdv néked,
Látom élnéd képzelet
völgyemet.



- Ugyanis ez a hely neve
A ruháid magadra varrod
ha kellene,
úgy szabódik minden ember
jelleme egyre

Nem kell hosszan számolni,
hogy rájöjj erre.

Telüret

A nap a rivaldafény:
élvezd hát.
Ne merüljön fel kételyként
Hogy mindenki lát.

Madár szárnycsapások
kavarja fel a szelet
Ne számítson mások
Mennyire takarják a teret
előtted.

Ne félj. Nincs hideg
Nincs baj míg léted nem remeg
Maradj még! Ne menj el
A nap eltűnt, most az este
szerepel.

Üres szavakat dobálva
Mégis értelemmel töltenek fel
Az út előtted kijárva
De neked ez nem kell.

Ez jó döntés: a belátás
Hogy lehetsz jobb, és más
Van új irány; indulj hát!
Ki oda merészkedik veled
az az igaz barát.

Álom az álomban ∆

Álom az álomban két kép összeszőve
Álmomban karom köréd öltve ültél ölemben
Megtettem, mire emlékeztem korábbról
Emlékeim egy térkép mögötti széfbe tettem
Felébredtem álmomból tudatom vádol
mert elfeledtem írni benne

Azt hittem már veled vagyok,
de a kép csak elmosódott
S újra valami ismerősbe csöppentem.
Tudatom most már éberen
Cselekedett volna,
életem jobb útra tereltem.

Ismét ébredés: fejem tompa
kezem közül elillant már bőröd illata
S mint a sorok után, utánad is kapkodok:
Egy félkész történet főszereplője maradok
S magam akarom ezt befejezni...

[]

Amnesztia

Tudod, esőben arcom mosnám
De nem hagylak itt egyedül.
A csend beszél hozzád, s hozzám,
Rajta semmi sem kerekedett felül.

Most elindulok. Hát így kell legyen.
Bármit teszek, mondok,
Azt állítják be ellenem,
Én bolond vagyok, s nem boldog.

Út a magányba, e padka mellett.
Jó úton járok most már
Neked kell adjak teret
S úgy döntök, üres hely mögöttem vár
Habár...
Ha volna még egy percem, helyretenném.
De nincs.
Ezért egy kilincs, amit fogok
hogyha akarsz, búcsút ints...
De ha te azt szeretnéd; szólj, s maradok.

Évszakeveredés

Ősz van e nyárban
Vörös lombkoronád már lehullott
Képed változott
Sajnálom, hogy szíved oly sokáig
egy helyet fenntartott
A semmiért.

Ősz van e nyárban
Te megszépültél, láttam
Rossz szót nem szólhatok!
Sajnálom, hogy szám eddig csak
hasztalan szavakat dadogott.
Értelmetlenül

Ősz van e nyárban
Kis keserű boldogságomban
Egy nagy kehely fagyim elolvadva
Mégis mosolyogva kaparom kanalammal
A levét az alján.
Félédes élvezet.

Ősz van e nyárban
Két fejezet összekarolt
Sajnos nem kettőnket
Ez még nem hagyott nyugodni
Ne félj!
Kérdéses állapot.

#18

Annyit érsz, mint egy rágó, amit tőled kunyerálnak. Megrágnak - addig, míg van ízed, s nekik ez jó - aztán kiköpnek!

Medúza feljegyzés II. / II.

Nem rejtek semmit, ne félj. Egyedül létem van,
élj ezzel együtt, tudod, ismétlődik
minden percben, eljött, végre, már régóta kértem,
Hogy ezt a halvány emlékképet megértsem.

Hegycsúcson állva, csoda formájába öltözve
Várom, hogy megtalálj. Tán jössz-e?
Végre. Kár, hogy testem nem fonhatod körbe
karjaiddal. Hisz csak egy apró mozzanat vagyok
Sorsfordító előszóval életed új fejezetében.

Vedd észre, hogy a fele mesében te vagy a főszerep
Lő léted, szúr, mint lándzsahegyek,
Én csak ácsorgok, s bámulom, ahogy egy megtestesült álom
képben marad, a falamon egy keretben

Ne feledd: az élet vászon. Vagy egy darab papír, amit
az írógép már hullámosra hasít. Lehetsz kotta, zongora,
húrja gitárnak. Lehetsz gomba, füst, meg húsa bikának;
Fogaskereke leszel valaminek.

Ami számodra sosem marad meg.

Ne felejts el búcsút inteni magadnak.
Egy szabályt adok, tartsd be;
A tükröd vágd a falnak,
S lásd magad a világban szépnek.

Medúza-feljegyzés I. / II.

Alkottam valami múlandót, ami meghatároz
engem. Nem engedem át a helyem
senkinek. Egyedi vagyok, a teremtés hibázott
Se nem egész, se nem fél,
Mondjátok... ki vagyok?

Kinek félő Ördöge. Kinek vére,
lét-elem-ér-e ennyit?
Én nem érzem jelenlétét, kérdem, kérsz-e
negatív világot? Töltök egy keveset,
kortyolgasd, aztán lásd magad,
mintha nem tükör előtt állnál.

Légy idegen, magadban száz akadályt
már így elűztél, míg bűnöztél.

Vagyok a hited. Örök. Csak nem említheted
mert kiröhög a köröd,
Miért hiszel, ha te magad sem hiszed el?
Mit látsz két szemeddel, azt saját eszed veszti el.
Csak egy elírás volt, a látvány nem számít.

Ne félj. Csónakod vagyok a viharban
Ha megingok, csak bízz, s nem leszek bizonytalan.
Tekints körbe, s csak nézz. Naplementénk
útban van. A kanyarban. Ne hunyd le
a szemed. Merd látni, azt, hova
lábad teszed nemsoká'.

Napkelte

Napkelte. Várd a csodát, a hajnalt.
Az új vacsorát, ne az utolsót.
Most felkelt minden rím, mert fogy az idő.
Lehet rossz az, ki tesz jót.

Nap kelt-e? Hát szemem fénye is eltűnt már?
A tenger ide-oda dobál életem partjáról
rég elsodródtam már.
De nem gond, vonz a távol!

Nap kel! Te! Fogd a táskád, s siess szüntelen
Ne félj, nincs, ki bűntelen, csak kihűlt helyen
hagy. Hagyd, majd megapad a léte,
Az alkonyban Én is tervezem a létem

S kérdem félve: Ma Nap kelt-e?
Ha nem: megszűnök Én is...

#17

Az életünk hajt minket a helyes irányba, észre kell ezt venni!

#16

Vannak akadályok, amelyek túl magasak ahhoz, hogy át lehessen őket ugrani...

#15

Egy híd építése talán átvisz a probléma felett...

#14

Akkor zuhanunk le, ha semmi sincs támasznak!

#13

Mikor visszatérsz oda, ahol már voltál, a dolgok nem mindig olyanok, mint amikre emlékeztél!

#12

Ha nem tetszik, ahova kilyukadtál, próbálj valami mást!

levél címzett nélkül.

lám hallom, másra fáj fogad
s át állsz egy vörös szőnyeg szélére
a füst lepereg a testedről,
tudod, még te mondtad.
Látomások látszatát hiába kelted
Én személy szerint szemét vagyok.
Szenvedjek helyetted? Ülj le inkább
a hideg kőre, s magyarázd a történeted.
látom nem tudod honnan folytatod s hová folyik
minden egyes mondatod a monoton esténkben
nem vagy képben, látom, mint egy festményen
tapasztalom, együtt is érzek,
csak én mástól képtelen vagyok képben lenni.
Az idegtől roppan a csont. A csikk meg elszáll
A patakparton megáll, belőle újat gyújtasz
ami nálad van.
Szüless újjá, már lobban a tűz benned
csak nem tudom, hogy leéget, vagy épp
felpörgeti léted. Ez a vége, vagy talán
valaminek a csúcspontja. tudod, mint a
rum-kóla, amit egy ideje iszol már.
kiszolgál az élet, most szolgáltasd vissza
életed a kezdetek teremtőjének.
Mi kell? csak higgy. Olvass, csak ne kövess.
Semmilyen hittérítő csövesnek ne dőlj be.

#11

A döntés nem számít, ha a következmény ugyanaz...

#10

Egy döntés olyan egyszerű lehet mint ahogy balra, vagy jobbra mész tovább...

#9

Néhány út egyenesen előre vezet.

#8

Néhány út tisztább, mint a többi.

#7

Ha valami nem sikerül, az nem jelenti azt, hogy nem haladtál előre!

#6

A saját órád szerint élj, ne másé szerint!

#5

Sok döntés miatt köröket futunk le, anélkül, hogy jutnánk valamire.

#4

Sok kis akadály lehet, hogy egy nagy probléma.

#3

Az első lépés megtétele nehezebb lehet, mint az egész út, önmagában...

#2

A türelemnek megvannak a sajátos jutalmai.

#1

Minden út döntések sorozata. Az első, hogy elkezded-e.

Archívum darabka

Sajnálom, hogy egy beteg világ képébe képzeltelek
egy képzővel keféltelek
tisztára
mostam a lelked és a tested.
Ragyogtál,
De nem úgy, mintha te szeretted -
volna - még egy pillanat, és eldobod...
Felmorog az esti kedély, elkortyolod
minden csepp szenvedélyemet
Megölsz. Gyilkos. Én maradok,
Te mész.
Vészfékkel jelezve: érzékeld
te hogyan zuhansz le
a puszta suhanc énedbe
Évekbe telt, tudom de talán
rossz útra jársz.
Vársz csodát, mostohát a gyönyörből
ami soha nem lesz ott, csak gyötör
az érzés, ez egy végtelen körforgás
nincs olyan, hogy megfékezd.

Bocs. Vontatott volt
talán próbálj, lány próbálj
Ismételten, te ismeretlen hiszékeny
önmagában megnyugvó.
Dönts el valamit magadban, és higgy benne.
"rossz útra jársz..."

Újabb Slamesedés Eger Terén! - Helyet kérünk! Slam. - 2013. 04. 19.

Eszme

Költök kötetlenül
A papír, és Én kölcsönösen kiegészítjük egymást
Kint ragyog a jólét,
A nap végre választott tettes-társt
Kedved ne váltsd! Szép nap a mai!
Legyünk végre a boldogság fiai
S adjuk tovább, töltsük ki a teret vele
Ezer esős reggelt ezzel elfeledtetve,
S lássuk, csak a jó követ minden
rettenet.

Vetkőzött Levelek Archívuma

S:

gépbe képzelsz egy személyt eme remek estén
vagy romokba hullva remeteként regélsz teóriákról
amikben te sem hiszel?

P:

Boldogságot színlelve, magányom feledve cselekszem minden délután,
egyedül egymagam társaságban nyugtalan öröm nyomán.

S:

e boldogság egy fecske, mi szárnyra kap
Te meg alatta ácsorogsz
szát-tátva mert elvágyódsz
te is a fellegekbe
matt tömör melankoliát levetve
magadról, mint a köntöst mikor mellém bújsz az ágyba.
Szemem lehunyva minden éjszakán, az álmok attrakciója előtt vak retinámon ez villan át,
s élvezem minden pillanatát, míg el nem ringat a tudatalatti délibáb-világ.

P:

Bebújva melléd álmodozni olyan volna,
mint ha a kedvenc fagyim mellett helye egy elhűlt kakaónak.
Fölösleges minimális kellemesség,
minek kérnék többet annál ami tettlegesség.
Álom mellett vágyakozni,
melletted a fejemben veled találkozni.

S:

puszta érintésedre agyam féltekéin háború dúlna a hatalomért,
hogy az ész vagy az érzelmek miniszterei nyerjenek mandátumot.
Minden pislantással időt pazarlok ebben az instabil helyzetben,
mert ki tudja, melyik szem-ki-nyitással kerülök ki álmomból, messze tőled.
S te ott ragadnál magadban, rabként, önmagad fogja a láncokat,
minek apró szemeit keserű vágyaid erősítenek,
kovácsolnak keményebbre minden érzelmet mivel táplálsz,
engem, meg a fejemben kavargó feszültséget, amit a lapra vethetek.

Maradjunk kérlek.
Nem akarom érezni az egzisztenciát,
kérek mindkettőnknek még 2-2 piát,
hogy az öntudatlanság fennállhasson,
s belőtt herkásként heverjünk egymás mozdulatlan,
hibernált szembogarát fürkészve.

P:

Ha viselnem kötelező bilincsem
hát csuklómon a te kezed legyen,
ha vágyaim íze kesertől fűszerezett,
az az út legyen ahol a te kezed vezet,
ha kell a tudatlanság, bódult buta boldogság,
akkor szépen kérlek, szánva szépet,
vedd el elmémet, mindet.
S:

tettek nem ejthetnek sebet rajtam,
ha már tűzön-vízen átballagtam,
s megérkeztem, mégis azt mondom:
leszerelek, ezer lelkes jelölt még vár rád,
lány, bár te nem vágysz másnak szorítására derekad körül, tudom.
Tudatom megtöltöm lopott elméddel,
lapot adok temetett múltamnak egy utolsó firkantásnak ide,
a lábjegyzetbe: tudom engem sakkban tartanak,
fájó szívvel adom részemet önmagadnak,
költözök öklömmel szétvert helyemről, s benned magam találom.

P:

S ha hiszed, ha nem
ma elmélkedtem,
arról az őszi napról,
amikor a legjobbat tettem,
és hagytam az ujjaid a derekamon,
s reméltem, egy nap talán megkapom.
El akarlak kapni, ne szállj messze,
csak addig míg nincs minden elveszve,
ahol utánad nyúlhatok, s minden mi enyém;
átnyújthatok.
S:

Egyetlen dolog van elvesztve, eszem.
Én vesztettem el, bár, bevallom te is közbenjártál a dologban,
ábrándok szökkennek személyedről szemem előtt,
hol nincs szükség lencsére, vagy keretre, hogy tisztán láss.
Én hallok, te beszélsz, én érzek, te az én kiegészítésemért élsz,
és én tulajdonképpen még ezt is megérzem.
Aztán hallatom veled, s te száddal mondhatod, ugyan azt a gondolatot,
csak egy tükörrel szembeállítva.
Én leszek az, ki rád próbálja a ruhákat,
miket nagy gonddal készítek, s mindenem bennük van.
Rád bízom. Viseled mindenem.
Ha akarod, neked adhatom, sőt, bele is hímzem nevem, hogy lássák,
Én szabtam magamra ezt, s mily csodás: Rád is jó.
Egy cipőben is járhatnánk, lehetnénk a bél, körülöttünk a dió
héj ! Ne állj meg.
Tedd a lépéseket felém!
Lehet, hogy háttal vagyok,
de hátra nézek, reád.

P:

Lépjek én?
Legyen nálam a kocka mely áztat?
A rizik ami ózik?
Pont mikor a bizonytalanság csókolózik, vagy mégsem?
A szó mit agyamba véstem, az a maga neve.
És ha ugyan van kedve, alá is írhatja szignózza, húzza és szívózza, húzós dolog, de megéri.
Légy a kedvesem, ez a lépésem, te következel, csak meg ne szólalj, ha válasz egy sóhaj.

S:

neked testnevelés, nekem jellemképzés
ez. Te kacagsz, izmaid rándulnak
Én elmém eléd tárva élek a mának
S lehet, én nevetek a végén.
Az egész csak egy játék, talán így látod.
Én már feltártam lapjaimat, emlékszel,
egy kocsma mellett állva a füsttel hadakoztunk
- én meg főleg - s akkor a folyékony értelem
megfogalmazott mindent, miben talán hiszel.
Akkor én is hittem, erősen... s most?
Most talán megbélyegzem, s feladom neked postán
hogy a kezedben legyen, s ha úgy érzed, néha
elolvasd, hogy biztos legyél abban, ez egy elv:
olvadj tőle, hogy megihassalak!
Na jó, ilyet nem tennék, bár ez is egy módja annak,
hogy részem legyél, amit nagyon akarok.
Valahogy jobb, ha kettőből csinálunk egyet,
úgy, hogy közben semmit sem tüntetünk el.
elkentem a szemfestéked. ne haragudj.
Kenj csak fel kérlek, egy kevés hajfestéket
hogy a múltadhoz jobban azonosulj,
aztán azt mondom: Egy édes vöröset kérek
a szobámba,
eljátszanék ajkaimmal végig karcsú vonalain
nem tölteném pohárba!
Az évjárat? legyen mondjuk 96... az nagyon jó
legyen nyári, szép napérlelt,
legyen íze édes, közben félszegen fűszeres
legyen vad, legyen kedves,
legyen bántó, sőt legyen egy kicsi méreg is benne
hogy biztos legyek benne hogy nem feleslegesen
vettem számba. Örök pecsétet nyom majd belém
talán elvisz magával, talán talán talán talán
merengek. és akkor talán... elmúlok. de csak akkor,
ha te vagy az elmúlás.

P:

Egy évet csúsztál, de nem baj, mert korom végtelen,
én vagyok minden kinek bűne éktelen, és úgy érzem, hogy elteltem.
Nem vagyok éhes sem szomjas sem fáradt,
mert már lassan felemésztenek a vágyak,
égek akár elnyomott hamu vég,
forrok mint á nem is tudom,
csak tengődnek szavak, inkább cselekednék.
Emlékkel verekednék,
jelennel keseregnék,
következményekkel enyelegnék.
Sorsok kötnek vesznek adnak, győzelmet erős hadnak,
bátran elemező hallottak arcán a pír,
elbír, mert könnyű vagyok.

S:

Szavakat vések ismételten, remélem örülsz ennek,
zenébe képzellek, messze sietek veled, elbújni valahová
Ebben a világban nincs helye ilyen természetfelettinek,
rosszakarók tarkítják utunk, s nem érjük el, mire vágynál.
Ezért siessünk. Nem álhatunk meg. Legyünk egy lépéssel mindenki előtt
Talányokban rejtőzzünk, megfejtést azt mellőzzünk mellékelni,
Le kell mossuk arcunkról a festéket, látni egymás arcát végre,
Ellepte a por már, sajnos az alkonyt, de visz még az út.
Kell legyen egy egyszerű rímszerű megoldás kettőnkre

Pont egy lakat alá kerülve töröljük le egymásról a bút
Azért, mert a másik a fontosabb. Jól értelmeztem?
Nagy, szép, hosszú rímekben ezt szükségtelen,
Körbejárni, újra, és újra, tudod, kedvesem.
Azt is tudd: már tiéd vagyok, de még nem ebben az életben

vall om ás

Szia!

Úgy gondoltam, írok neked,
mert tombol a tavasz
virítanak a rügyek szépen.
Mint az érzelmek az
emberek szívében.
s az enyémben is.

Tudom, mélyen érzed te is,
remélem, nem ástad mélyebbre.
s könnyű felhozni a felszínre
mert szükséged lesz rá!

tudom a nap sütött, s te fáztál
mert nem öleltelek eleget.
tudom, az emlékeket nehezen
feleded.

De nézd: odaadom most neked
a jövő emlékeit.

Miről? csókokról, rózsákról, a szép
világról, mi tőled szép, ha velem
vagy.

S még írok, választ várva,
nem szavak kellenek.
Tudni fogom, mi lesz,
ha szemedbe nézek.

Mert a válasz ott lesz,
tudjuk mindketten.

Fogd a dobozt, s rejtsd bele szívem,
mint Én levelem.

Ha minden rendben, a tiéd már az
enyém. itt a sorok között tartom
fogom, markolom a tollban is
mert mindennek része lettél

s leszel.

szemesedjünk - slam poetry eger - 2013. március 27.

telked lested

Ha fárad a kalitkád,
hagyd szállni a madarat.
Hagyd, hogy eljátssza a
gondolat, messze tőled.
Hagyd, hogy megmássza,
megszállja a felleget.
Hagyd, hogy lássa:
A legfelső emelet.

Kalitkát nyitva hagyva
hagyd, hogy szétnézzen
Hagyd, lássa a kínt,
ami odakint folyik
s felérje ésszel,
hogy neki jobb a ketrecben;
ezért kellett
nyitva hagynod.
Hogy visszataláljon a helyére.

Mert tudja, hogy hol a helye,
csak néha elfelejti, s el akarja
veszíteni...

karikatúra

A fehér fekete
A szürke fekete...
ebből nem lesz egy
kerek mese.
Amit nem hinnél el
te se.
Vaminek van
terve
akkor is, ha korrupt, mocsok bíró által
el lett vetve
De megmaradt
benned elvetve
elfedetlen árnyék
Mitől félned kell.

Mert az ég nem kék
de a zöld az fű...
Vagy hogy is van...???
A kék zöld,
a fű ég?
Nem tudom...
Mostanában romlott a memóriám.
Van ezer teóriám
de egy sem igaz
De ez neked egy vigasz szerű
csalódás.
Olyan érzés mint egy feltámadás.
Míg az ellenség nem kel fel: Támadás!

Fent leszel ott
ahol kell
vám adás
Nem számít
hogy a vád az
más,
egy távozással
teli belépés
Egy érintetlen betépés
a lap szélén,
elég egy pillantás hogy
láss, látom rajtad...

Kalapok végén
és rágd egy darabig....

Iktatás

Ha azt kérdezed: Mit művelek éppen?

A választ nem tudom.

Ez a tinta titka tollamban

mi ki sosem fogy talán...

S ami e kék festékben

van talány, az a feladvány

a rejtek kulcsa.

A nevem magánhangzója

Talán bőrömön a minta

Talán az idő, mint inga

nyakamnál, s lassan elvág.

Nem mintha nem lenne elágazva

az érrendszerem.

Testvér. Nekem az életem 

az egyetlen illegális szerem.

S ha ezt megtudják, sokan

bólintanak.

Úgy ragaszkodom hozzá, mint

a tintához a lap,

s fordítva.

S ha netán elszakadna; ordít, 

ha kopik, ha mosódik, csak az

hallja, ki ragasztotta.

De ekkor már nem tudhatja:

nem örök a töltőtollban a...

Na, ki folytatja?

pszihológusnál

Tárva nyitva hagyott ajtót csapom rád.
Elég már a csapongás!
Lassan jön a Pongrác,
meg a Bonifác
Tudni akarom még: te ebbe' mit látsz?
Ha pánikolsz, kiért kiabálsz?
Van Istened?
A szeszt ismered? Vagy Ő lehet,
jobban ismer már, kívülről, s belülről.
Van ki a gép elé beül, s lő
Itt nem az a fő, hogy miattad
nőjön a temető.
Tudod, a mérgező gomba is ehető,
csak nem tesz jót.
Panasz elmúlt, kelj fel, s nincs harag.
Annyit kérek, ne maradj, menj s másnak
kerepelj,
Csak szólj a csapos csajnak, töltsön
egy korsó borsót
Mert itt hiánya van a zöldnek
Csak falra hányás szempontjából
kell!
Menj haza, mondta, s akkor gyere,
ha van rajtad lőtt seb.
Nem értem a lélekturkászt...
Tán a lyukon átlát, mit a lövedék
belém hasít
Majd aztán lelkemen okosít?
Fogalmam sincs.

Most megyek, és meglövetem magam.
A tudásom lesz a kincs!

vad áll latot csinálok belőled.

Ne nézz rám emberként
Nézz csak át rajtam.
Semmi vagyok, csupán
de eszmém áthatolhatatlan.
Ne bízz benne! Ez semmiség
Ez egy félreértelmezett
reményjelenség.
Mi általam alkotott
S játszik rajtad.
S remegteti a földet
a lábad alatt.
Ha kapod, csak harapd
S szakítsd a legnagyobb darabot.
hogy magadénak tudd.

Csak... aztán nézz is körbe (rajtam)
S lásd hogy a karomat tépted le...
KÖSZI..!!!

egy cikkely

Puhíts meg.
Változtass
Próbálkozz, azt szabad
De ha nem sikerült, nem lehet
szavad se!

Ha úgy pörög az agyad,
azt mondom, adjad tovább
a jókedved,
ami egy darab agyag,
s te formázod a kezeddel
Bármilyen alak lehet belőle
Nincsenek falak,
Csak ha magad alatt
maradsz, felállni
meg nem bírsz...
Az biztos nehéz anyag...
De majd a fejedbe belevered...

szemesedjünk

Vakulsz a vakura,
Vakkansz, na muta
a vákumos pakkod
Ne építsél kamura

Megóvlak, üt a gong,
Törik a csontod
Ha bontod a mottód
Lást kint a front ott:

Amitől a fejed fáj.
Ha lepusztul a máj
lejár a csekk ha
nem fizeted.
Ha nem látod ma már
el sem hiszed.

Hogy minden kisgyerek
erre nő fel,
hogy nincs tisztelet
csak egy kis szelet
csoki, talán csak viccelek
ha ez lesz a módi.

Hogy morzsolják,
S ott vannak a régi gengen
Nem érzik minden
ablak szempár
Nem lankad a figyelmem
ne félj

Nem óvlak!

2010

Rossz nap után, nem kell más:
Csak az édes megnyugvás.
Fejemre fülhallgatót, fülembe
zenét teszek
Szemem lehunyva várom, világomból
elvezessenek.

Szívritmus lelassul, ütemre
dobban már csak
Ha így verne mindig nem lenne más:
csupán halottak
De most így pont jó, nem szédülök
és semmi sincs...
Éppen ez amitől ez az élet más
lesz, egy kincs

Immár tiszta az elmém, a lelkem
a testem - Én -
Érzem végre erősen, lenyugszik
bennem a lény
Máskor tombol, mint egy bestia
nyugtalan,
De most úgyis nyugodt hogy átléptem
minden falam.

Egy halálközeli állapotban élvezem
legjobban életem.
Furcsa.

2011

A régi simogatások helyett karmolások nyoma látszik meg rajtam
Egykor harapásaid nyoma volt ott, most ütésektől heges a szám
A neved valamikor még mélyen a szívembe varrtam
Most már csak a varjak szólnak fönn a fán: 'Kár'

Szer... nélkül

Az első reggelem.
Egy félig emlékező álom.
Egy félbeszakadó kép:
Magam ebben találom.

Illatok, elfedve
Gondolatban érzem tisztán.
Világomat felépítettem.
De nem az enyém igazán

Akit visszalátok
A képeken, s kinek hangját hallom.
Már nem én vagyok, látod rajtam
De még kell idő, míg magamnak bevallom.

vagyok... vagyok.

Vagyok. Még itt vagyok
Tudom, furán ácsorgok.
Még itt. Várok,
mire várok? A hó végére
Talán akkor megérne
Felkelni. Újra.
Élni, érezni, élvezni
mindent újra.
Nem tükrök közt elmenni
Látni magam szenvedni.

Vagyok.
Itt vagyok. Ha akarod,
elszállhatok, veled
szárnyaidon.
Beléd kapaszkodnék,
ölelnélek, örökké,
bármeddig, vakon.
Ne félj, nem esek le
csak ha kérnéd,
bár akkor sem
Mert ha ezt tennéd,
Hamarabb bánnád meg
minthogy leérnék.

Ezt gondolom

Az ember alap érzelmi fejlődésének a kulcsa,
hogy minden másodpercben millió gondolattal sújtja
A tudatalatti az elménket.
Néha van úgy, hogy kiragadunk egyet,
s elgondolkodunk rajta.
Ez tanít minket minden újra...

De ne félj abnormális* gondolatokat elkapni
Mert azok fognak téged alkotni:
Hogy egyéniség legyél

S így eltérsz picit a normától.*

*attól függ, mi a normális! :))

Vagyok

Egy szó köt hozzád,
mely szépen cseng,
ha kiejted.
S én is kiesek a ritmusból.

Egy gesztus,
valamire szólítasz
kedvesen:
Egy csodás hangot hallatsz.

Kérlek, ejtsd ki újra,
Szólíts fel sokakat
Kérlek,
hadd repítsen a gondolat.

Hogy engem simogatsz.

Életregény

Nézd csak, hogy fújja a szél
Életed könyvének lapcsokáit
De Te mindig légy észnél!
S lásd üres oldal hol ámít!

S írd magadnak, ha teheted;
Minden, mit szellő fúj
Kimaradó fejezetek.

-

Reggelek. Új fejezetek
Lábnyomok. Lépések
Harcok, küzdelmek
bizonytalan végzetek.

szép kék ég
végtelen tengerek
Emberek, érzések
egybefolyó vérerek
Lüktetnek egymásra
Mint szerelmes szívek                                                 Mint az én szívem.

Mind-én.

Mi vagyok? Egy rossz döntés vagyok.
Egy pirosra váltó lámpa.
Egy folt vagyok az ingeden
Ami éppen vár a kopásra.

Egy járdasziget vagyok
Egy halálos lépéssel le róla.
Egy késelő bérgyilkos,
Meg egy drága aranyóra.

Mi vagyok? Egy csattanás,
mikor pofont kapsz.
Én vagyok a folyton leeső,
szétázott sebtapasz.

Vagyok a víz, amibe fulladsz
A levegő, ami nem túl tiszta
Én lennék a zsákutca
Honnan nem fordulhatsz vissza.

Mi vagyok? Méreg cseppek
Nyelveden landolva.
Egy penge vagyok, neked
a bőröd alá hatolva.

Szép rózsaszál vagyok,
Annak szúrós tövise.
Maszlag tea kezedben
Szépen bekeverve.

nincs

Ezt nektek, éppen elalvók
Reggel, keltelek téged.
Zongorabillentyűkként
Testeden végig játszom

Beléd élem magam. A hideg is
kiráz tőled! Mint egy hisztis
hegedűvonás, olyan vagy.
Vágsz, hasítasz még hozzám elérsz.

Államnál szorítanak, csókod fojt.
Fény verődik arcodra, s világos
lesz egy lila folt.
Talán ennyire elfelejtettem
mit teszek? Ez szerelem? Hát
Szeretlek! Én tettem? Én voltam,
ki bántott. Hisz nem értem hozzád
A kezed fogtam, rajtad zongoráztam.
Mit tettem?

Szavaim ezek talán? Bántanak.
Értem. Tudom, porcikáid rám
vágynak. De ez most komoly

Nézz rám. Fáj? Szemed ugyanolyan
Nem mondta, fáj.
Miért nem?
Talán
Szavad nem figyeltem.

Ez lehet a megoldás

Neptun

Enyém a fellegek
A Hold a poszterem
melyik bolygó van mögötte?
Miért kérdezem?

A felhő mozog?
Talán. Majdnem.
Válaszolj, ha azt kérdezem:
Miért kérdezem?

Csak sziluettek
Ez az életem
Feltölteni nekem kell
a körvonalakat.
De még mindig bánt a gondolat:
Miért kérdezem?

Heléna

Te nem ember lehetsz,
Téged egy művész alkotott,
Aki nem emlékezhetett,
Hogy téged a világra rakott

Talán az én művem vagy,
Mintha belőlem jönnél,
Vágy, szerelem, rajongás és érzékiség testében
És egyre csak fejlődnél, mint a kötődés bennem

Köszönöm neked, te festmény
Te metafora versemben
Köszönöm, hogy te vagy zeném
Bánatos kedvemben
Köszönöm, hogy sóhaj vagy
Egy drámai film főszerepében,
Köszönöm, hogy gondolatom vagy,
Mit a papírra levéstem

Johanna!

Későre jár a bús este
Kint guggolok az esőben,
állni nem bírok már.
A barátom ellép mellőlem,
nem szól. Nekem dolgom van,
tudom.
Felállok, kilépek egy pocsolyába
A távolban egy sziluettet keresek.
A tiedet, Johanna!

Látom fenn állsz a patak tükrében
egy fenti, magas messzi peremen.
Utánad kiabálok: "Johanna!"

Távolról fogom meg a kezed
Megint megmentettelek.
Miközben várom, míg mellém ballagsz
látom, ahogy az esőcseppek végig folynak
kabátomon; tömény melankólia.
Elém lépsz, jelzem, menjünk.
Ne maradjunk, mert elveszünk,
Talán a víz tükrében, talán a cseppekben
talán egy könnycseppben egy temetésen
Csendben sétálunk, halkan lépkedünk.
Talán az ajtóig levegőt sem veszünk.
Az ajtó nyílik. Meleg, biztonság.
Féltelek.
Bekarcol a múlt, mint bakelit barázdáin
játszik rajtad egy tű, s kínoz.
Érzem, mosolyogsz, bár nem látom.
Johanna!

Nem engedlek többet a hídhoz, mert ugranál!
S nem lesz, ki utánad kiabál:
"Johanna!"

Velem maradsz, nem mondhatod, sétálni mész
Mikor csak valami emészt...
Johanna! szükséged van rám!

ABC?

alkotás állapotában beszélek cáfolhatatlanul
csalogat dumám, dzadzikis dzsót elrántottam.
élek felettébb goromba gyászos hangulatban.
Imádok így játszani, költeni lefedetlen lyukakban.

Már, nincs nyár? odanézz! ómen: örökké ősz!
pucér quest. rakoncátlanul, sunyin szavalsz Tekersz!
Tyúkszemként utálsz, új ürüggyel űzhetnél
véghezviszed wcben? xénám Yardokra Zongorával Zsebelsz!

cím

Kérlek hagyd, hogy beléd feledkezzek
Kérlek hagyd, hogy szemem csukva
tartva mindent, mindent elfeledjek.
És itt álljak én veled, semmiről sem tudva.

Kérlek hagyd, hogy belássak magamba
S belássam, te vagy, aki gondjaimat
elássa, te vagy, aki látja ilyenkor
ki vagyok, miközben ajkam csókolgat.

Kérlek, hagyd, titkon hagy essek beléd
S más élvezetet ne keressek
Te vagy a ki nem fogyó tinta tollamba
Te vagy a színek kavalkádja kis világomba

nincs címe

szívverést imitálsz itt bent
közben csak pusztítasz.
nem számít, vágyom végem
bár nem ez a vigasz.

szemem lecsukódni készül
önkéntelenül is álmodom
nem találok gondokat
életem végre átlátom.

hideg borogatás vagy,
egy tüzes szabja homlokomba vágva
egy vidám fájdalom
szakadó esőben a séta.

hova kerültem, mondd...

Jó reggelt, Hold! -- ∞

II. 
Hold? Te miért vagy még fel?
Miért kínzol, miért fájsz, nem bennem
De messze, idegenbe, ahol talán
Más is lát téged, s benned engem.
Így lett reggel 8-ból végtelen
Mert az óra nem váltott, míg írtam
Hogy higgy nekem, nem kérem

Nézd itt a tollal ontom a vérem a papírra
Egy részem átvált regényre, vagy versre...
aligha. Úgy tűnik, e körforgást újrakezdtem
Úgy tűnik, e körforgást újrakezdtem.

Nem kellett volna felrúgni a nyolcast
-- Te miért vagy még fel?
kérdezem a Holdat...

I.
Jó reggelt, Hold. Jó reggelt, álmatlanság
Jó reggelt, reggel 8 óra!
Jó reggelt, végre vége az estének
Ami hasonlított egy döntött nyolcasra.

Horgonyt vetett elmém,
Ébren vagyok először
Másodjára könnyebb
Mert a felkelés előtör.

Miért néz rám még mindig?
Félig kivert szemével odafentről
Míg én megyek, sietek
El a világ végéről?

Vissza, talán megtalálom 'miért jöttem
Vissza... miért jöttem vissza?
Az elmém nem kapja meg amit akart
Szavak jelentéssel ürességet adnak
inkább, minthogy értelemmel töltenének fel...

nem számít

Nincs szebb dolog, ahogy az óceánok, tengerek
Nem akarják abbahagyni a partok csókolgatását
Nem számít, hányszor szólt már rájuk a Hold...

Nincs szebb dolog, mint egy test, mint épület,
vészkijáratok nélkül. Te pedig benn égsz
Nem számít semmi, a lényeg hogy bennem!